Isten hozott a honlapunkon!                                                


A mi szép ünnepünkön…
Szent István ünnepe Rahón

    Egészen egyedülálló és különleges ünneplésre gyûltek össze a rahói és Rahó környéki hívek a Nepomuki Szent János Plébániatemplomban 2009. augusztus 20-án, Szent István ünnepén. A képviselõtestület és a hívek egyhangú elhatározása alapján ettõl a naptól fogva évente különleges módon ünneplik meg Szent István ünnepét, mint fogadalmi kisbúcsút, mert „utódaink emlékébe szeretnénk vésni egyházközségünk magyar gyökereit, minden jóakaratú rahói magyar embert, akik erejüket és tehetségüket azért áldozták, hogy egyházközségünk, itt Európa Szívében ma is éljen és virágozzon.” – jegyzi az ünnepi határozat.
    A szentmise fõcelebránsa és ünnepi szónoka Dr. Osztie Zoltán budapest-belvárosi plébános úr volt, akivel együtt mutatta be a szentmisét Mikulyák László rahói valamint Rácz István técsõi plébánosok. Osztie Zoltán plébános a kõsziklára épített ház evangéliumi szakaszra építve emelete ki, hogy a magyarság megmaradásának itt a szórványban, csakis a család szeretete és tisztelete lehet, valamint a ragaszkodás a templomhoz és az iskolához, amely a magyar jövõ megmaradásának a záloga, ahogy ezt Szent István király is felismerte. A másik alappillére a szentistváni örökségnek a Mária-tisztelet, amelynek bizonysága, hogy már 1000 tájékán híresség vált székesegyházat épített Székesfehérváron. Ide nemzeti zarándoklatot szervezett, ami mutatja népünk Mária-tiszteletének õsiségét. Szent István mély hite életszentségének a forrása, ami miatt vált Isten elõtt felelõs uralkodóvá. Nem azért lett szent, mert jó király volt, hanem mert szent volt, ezért volt jó király, a szentség pedig a Szent Istennel való kapcsolat jelzése. „Az életszentségre törekvés tehát Szent István üzenete a mának” – mondta a szónok. Szentbeszéde után a Zoltán atya megáldotta a magyar szalaggal átkötött új kenyereket, hálát adva Istennek az idei termésért.
    A felajánlási körmenetben ifjak és idõsek együtt hozták az áldozati adományokat az oltár elé. A szentáldozást és ünnepi áldást követõen tartották meg a helyi magyarok az ünnepi megemlékezést, melynek elején Tulejbécs Emília, a kõrösmezõi magyar iskola diákja szavalt, majd Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke tartott ünnepi beszédet. A Szent István király tiszteletére készült oltárképet Dr. Osztie Zoltán atya áldotta meg.
    A templomi ünnepség után Mikulyák László plébános atya a járási hivatal nagytermébe hívta az ünneplõket, ahol a derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes táncolt magyar néptáncokat, amelyet magyar énekek és nemzeti érzésû versek tettek színessé. Ennek az ünnepnek a különlegessége volt, hogy Bacskai József beregszászi fõkonzul beszéde után a Rahói Római Katolikus Plébánia és a Budapest-Belvárosi Fõplébánia két vezetõje egy együttmûködési szerzõdést irt alá, mely szerint a jövõben a két egyházközség lelkipásztorai és hívei a Szent István-i örökség szellemévben kívánják gazdagítani és testvérileg segíteni egymást. A szép ünnep záróakordjaként Mikulyák László plébános és Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke egy „rahói”-, Dr Osztie Zoltán plébános és Bacskai József fõkonzul pedig egy „budapesti” emlékfát ültetett el a plébánia kertjében, annak a fenyõnek a közelében, amelyet 1896-ban három társával együtt ültettek a rahóiak emlékezetül utódaik számára.
    Az augusztus 20-a megünneplése örökre emlékezetes ünnep marad a rahói és környéki hívek számára, akik ezekben az ünnepi pillanatokban különleges módon is megérezték magyar önazonosságuk szépségét, és azt a közös Szent István-i örökséget, amely minden kor minden magyarját elválaszthatatlanul eggyé kovácsol.
    Istennek legyen hála ezért a felemelõ ünnepért.

          

200 éve Európa Szívében - A Rahói Római Katolikus Egyház templombúcsúja
 
    A Nepomuki Szent Jánosról nevezett Rahói Római Katolikus Plébániát 1810-ben alapította Klobusiczky Péter szatmári püspök. Erre az eseményre a rahói egyházközség egy éves Jubileumi Évvel készül, amelynek nyitószentmiséjét Dr. Seregély István kiérdemesült egri érsek úr celebrálta 2009. május 16-án.
    Az érsek urat, a város apraja-nagyja mellett, fúvószenekar fogadta a templom melletti téren, majd Jaroslav Dumyn polgármester köszöntette a városba érkezõ fõpapot. "Nagy öröm számunkra, hogy a helyi római katolikusokat az egri érsek látogatja meg, de még nagyobb öröm, hogy velünk együtt imádkozik és ünnepel a mai napon" - mondta a polgármester. Innen az érsek úr a plébános, a papság és a hívek kíséretében a templomba vonult.
    Isten hozta hív nyájához - hangzott a hívek éneke, amely immár másodszor köszöntötte Seregély István érsek urat, hiszen a rendszerváltozás éveiben, 1989. november 13-án már egyszer ellátogatott Rahóra és mutatott be szentmisét. Elõször Mikulyák László plébános olvasta fel az Apostoli Penitenciária levelét mely az elkövetkezendõ egy esztendõben engedélyezi a teljes búcsú elnyerését a templomban. A gyermekek köszöntése után a képviselõtestület köszöntötte a fõpásztort. "Érsek Úr apostoli utódként 20 esztendõvel ezelõtt meghallotta a kárpátaljai magyarok kérését, mely szerint papot kértek az Anyaországi Egyháztól, és elõször Bohán Béla atyát, majd késõbb Juhász János atyát engedte el lelkipásztori szolgálatra Kárpátaljára, Rahóra" - mondta a képviselõ. A templom és plébánia történetének felolvasása után, az érsek úr megköszönte a köszöntõ szavakat, majd felolvasta a Szentatya, XVI. Benedek pápa áldását.
    A szentmise homíliájában az érsek úr a következõket mondta: "Nepomuki Szent János példája évszázadok óta áll a helyi római katolikusok elõtt, akik megõrizték hitüket, magyarságukat, de fõleg hûségesek maradtak a galileai Halászhoz, Jézus Krisztushoz. (…) Ez a templom nem múzeumnak, nem közösségi teremnek, hanem az imádság házának épült, amely nyugalmat és békét, de legfõképpen az üdvösséget adja az ide áhítatos és imádságos lélekkel járó híveknek"
    A felajánlási körmenetben a hívek hozták fõcelebránshoz az áldozatbemutatáshoz használt kenyér és bor alapanyagát szimbolizáló búzát és szõlõt, valamint az áldozati adományokat. A fõpásztorral együtt mutatták be a szentmisét a plébános, az egyházközség volt lelkipásztorai, valamint az egyházmegye papjai. Az áldozást ünnepi szentségi körmenet követte, mely valóban tanúságtétel volt a város és a világ elõtt a köztünk élõ Jézus Krisztusról.
    A szentségi áldás után a testvéregyházak lelkipásztorai köszöntötték a híveket, majd a hivatalos delegációk képviselõi.
    "Köszönjük, Érsek Úrnak, hogy az elmúlt 20 esztendõben imádkozott a kárpátaljai magyarságért, és egri érsekként, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökeként, szívén viselte, a kárpátaljai, köztük a rahói katolikusok sorsát" - mondta Mikulyák László plébános köszönõ szavaiban.
    Az Apostoli Penitenciária decretuma szerint Seregély István érsek úr pápai áldásban részesítette a jelenlévõ híveket és zarándokokat. A pápai majd a magyar himnusz elhangzása után közös agapé várta az ideérkezõ zarándokokat a plébánia udvarán.
    Istennek legyen hála ezért a szép ünnepért, és az elmúlt közel 200 esztendõ Isten iránti hûségéért!