Isten hozott a honlapunkon!
HISTORIA DOMUS
RAHÓIENSIS
Ab Anno Domini 2008. július 30.
Ab Anno Domini 2008. július 30.
2008. július 30.
Délután érkezett meg a plébániára egyházközségünk új plébánosa MIKULYÁK LÁSZLÓ atya, aki eddig Koncháza, Szürte és Korláthelmec lelkipásztora volt, és aki 2006 tavaszán egyházközségünkben töltötte diakónusi gyakorlatát. A plébános atyát Mankovics Sándor teológus kísérte el. Az elozetes megbeszélések alapján, már 2008. július 23-án megtörtént az átadás-átvétel.
2008. július 31.
Délelott folyamán találkozás Zán Iván kurátorral. Az elottünk álló feladatok megbeszélése. Augusztus 16-ára hívják össze a képviselotestületet.
2008. augusztus 1.
Elsopéntek. A reggeli szentmise elott szép számmal járultak a hívek a szentgyónáshoz. A szentmise elején közösen imádkoztuk el a Jézus Szíve litániát.
2008. augusztus 2.
Ma volt az elso szentmise Terebesen. Nem sokan jöttek el a szombatra való tekintettel. A jövoben hetente felváltva szombaton és vasárnap lesz itt szentmise. Este tartotta a plébános atya az elso ukrán nyelvu szentmisét, ahol elhatározták, hogy próbálnak tanulni ukrán énekeket is, hogy ne csak csendes misék legyenek.
2008. augusztus 3.
A zipserei kápolnában közel hatvanan vettek rész a vasárnapi reggeli szentmisén. Rahón közel 280 hívo volt a vasárnapi szentmisén. A hívek szép számmal járultak a szentgyónáshoz, de az áldozók száma így sem volt túl magas.
A délután folyamán a hívek a lelkipásztor vezetésével vettek rész az újonnan épült rahói református templom felszentelési ünnepségén, ahol MIKULYÁK LÁSZLÓ atya beszédet mondott és a katolikus egyház nevében köszöntötte az ünneplo gyülekezetet.
2008. augusztus 5.
Este tartatott meg a zipserei kápolna egyháztanácsának gyulése a plébános vezetésével. A gyulésen eldöntötték, hogy a kápolnában vasárnaponként és minden elsopénteken legyen szentmise. Mivel a templomhoz tartozó temetoben egyre több "gazda" van, ezért elhatározták, hogy megbízzák Bendig Józsefet a temetogondnoksággal, és a lelkész csak abban az esetben temet a temetobe, ha ezt a hozzátartozók elozetesen egyeztették a temetogondnokkal.
2008. augusztus 6.
Délelott ünnepélyesen megtartatott az Urunk színeváltozása ünnepi szentmise. A hívek szép számmal járultak szentgyónáshoz.
2008. augusztus 9.
Ezen a napon délelott tartotta meg az újonnan kinevezett lelkipásztor a megbeszélést a képviselotestülettel, amelyen megbeszélték és megvitatták a legfontosabb dolgokat, amelyek érintik az egyházközség életét. Elhatározták, hogy a több hónapja húzódó szentély-felújítást minél hamarabb el kell kezdeni. Szükséges lenne a plébánia épület futésének mihamarabbi cseréje és kialakítása. Továbbá, hogy el kell kezdeni egy gyujtést a harangok villamosítására, mivel egyre nehezebb találni embert, aki vállalná ezt a feladatot. Amennyiben meg lehet csinálni a szükséges javításokat a toronyórán, akkor minél hamarabb szükséges lenne újraindítani a szerkezetet. Ilyen toronyóra Kárpátalján két római katolikus templomban van: a husztiban és a rahóiban.
2008. augusztus 10.
A mai vasárnapi szentmisén gyujtést tartottunk az árvízkárosultak részére.
2008. augusztus 15.
Az ünnepi szentmise után processzióval vonult az egyházközség apraja-nagyja a zipserei kápolnához, hogy ott közösen vegyünk részt a Nagyboldogasszony-napi ünnepi búcsún. Az ünnepi szentmisét Ft. Kurzakov Elek técsoi gk. káplán atya tartotta.
2008. augusztus 20.
A reggeli Szent István-napi ünnepi szentmise végén a plébános atya megáldotta a hívek által hozott kenyereket és hálát adott a mindenható Istennek az új kenyérért, amely ebben az évben is családjaink asztalára került.
A szentmise után indultunk mindnyájan közös zarándoklatra Técsore, hogy részt vegyünk az ottani templom Szent István napi búcsúján. A búcsús szentmise focelebránsa Mikulyák László rahói plébániai kormányzó volt.
2008. augusztus 24.
A lelkipásztor kezdeményezésére közös alapot hoznak létre a plébániatemplom harangjainak villamosítására és a toronyóra megmentésére. Ehhez kéri a plébános a hívek hozzájárulását anyagilag, hogy minél rövidebb idon belül meg lehessen menteni oseink örökségét, és a harangok a toronyórával együtt egész városunk és vidékünk díszei lehessenek.
2008. augusztus 31.
Az ünnepi szentmisén tartottunk a Veni Sancte-t, amelyben imádkoztunk a Szentlélekhez egyházközségünk iskolásaiért és tanárjaiért, hogy az új tanévben mindnyájan huségesen és nagy szorgalommal végezzék munkájukat. A lelkipásztor a szentmise végén megáldotta az iskolások által hozott taneszközöket.
2008. szeptember 7.
Közös plébániai zarándoklat Bogdánba, a Kisboldogasszony búcsúra. A búcsúi szentmisét Ft. Butsy Lajos aknaszlatinai plébános tartotta.
2008. szeptember 8.
Kisboldogasszony napján közösen zarándokoltunk Szvidovecre, hogy részt vegyünk az ünnepi búcsúi szentmisén és körmeneten, amelyet Ft. Molnár János ungvári plébános tartott. Ezen a napon ünnepelte a templom megáldásának elso évfordulóját.
2008. szeptember 25-28.
Egyházközségünkben tartotta az egyházmegyei cursillos közösség az elso egyházmegyei munkatársképzojét. A képzést vezette Ft. Babály András nyírbátori plébános atya.
2008. szeptember 28.
Az ünnepi nagymisén a plébános ünnepélyesen az oltárra helyzete a Bibliát, majd a szentmise végén megáldotta a hívek által hozott Szentírásokat.
2008. szeptember.
A hónap folyamán teljes mértékben elkészült a templom szentélye. A szentély és a sekrestye új csempeburkolatot kapott, valamint szigetelést, hogy a falak ne nedvesedjenek. Közadakozásból a szentélybe új szonyegek is kerültek.
2008. október 1.
A reggeli szentmise után közösen imádkoztuk a rózsafuzért, amelyet egyházközségünk családjaiért ajánlottunk fel, majd a plébános szentségi áldásban részesítette az együtt imádkozókat.
2008. október 15.
Az esti órákban közel 170 rahói és zipserei hívo gyult össze közös esti virrasztásra. A hívek szép számmal járultak a szentgyónás szentségéhez. A közös szentmise és szentségimádás után az összegyult atyák kézfeltételük által papi áldásban részesítették a híveket.
2008. október 27-29.
A magyarországi Bukta András harangmester vezetésével elkészült a rahói templom harangjainak a villamosítása, valamint a toronyóra rekonstrukciója. A villamosított harangok október 28-án du. 5 órakor szólaltak meg.
2008. október 28.
Szvidovec felett a Kárpátokban Szent Júdás Tádé apostol ünnepén búcsú szentmisét tartottunk az apostol-vértanú tiszteletére emelt kápolnában. Az ünnepi szentmisére, amelyet Ft. Kurzakov Alajos atya mutatott be a plébánossal közel negyven hívo érkezett a szvidoveci egyházközségbol.
2008. november 1.
Délután 4 órakor a temetoben tartottuk a Mindenszentek-napi szentmisét,majd utána a halottak-napi megemlékezést és imádságot egyházközségünk elhunyt lelkipásztoraiért és híveiért.
2008. november 13-16.
A plébános képviselte egyházközségünket a budapesti Lipót Napi ünnepségeken, ahol együtt koncelebrált a Szent István Bazilikában a Budapest-Lipótváros testvérvárosainak lelkipásztoraival.
2008. november 29.
A délutáni órákban közel százan gyultek össze idosek és fiatalok, kicsik és nagyok a plébánián adventi koszorúkészítésre. A közös munka és a remekmuvek elkészülte után a plébános megáldotta a koszorúkat valamint az a jászlat, amelyet advent idejére a templomban helyeznek el, és ahova a szénát a hívek annak mértékében hozzák majd, ahogyan megtartották adventi elhatározásaikat.
2008. november 30.
Az ünnepi nagymise keretében az adventi gyertyagyújtással megkezdodött az adventi idoszak, amely a bunbánat és a virrasztás ideje. Advent idején minden héten szerdán és pénteken tartunk rorate szentmisét templomunkban.