Isten hozott a honlapunkon!
Események
2010. január 3 -án
a rahói és zipserei
ifjúsági csoport
László atya és
Sándor diakónus
vezetésével, részt
vett egy jutalom kiránduláson, melynek
keretében
két
egyházközöségben,
Técsőn
és Visken, előadták a Betlehemi
pásztorjátékukat.
Első megállási pontunk Técső volt, ahol először ifjúsági szentmisén vettünk részt, utána meg előadtuk a kis Jézus születésének a történetét. A második megállásunk Visken volt, ahol a templomban szintén eljátszottuk ezt a szindarabot. Mind a két helyen szeretettel fogadtak, nagy tapssal és köszönettel jutalmaztak minket, sőt Técsőn még ajándékot is kaptunk.
Ezzel a pásztorjátékkal szerettük volna feleleveniteni az emberek tudatában azt, hogy a kis Jézus minden évben újból és újból megszületik a világra, persze most már nem a betlehemi istállóban, hanem a mi szivünkben, és ezáltal szeretetet és békét hozz az emberek szivébe és az életükbe.
Az előadások után egy rövid sajáni séta következett, ahol lezajlott fiúk-lányok hógolyó csata, majd az egyik técsői étteremben részt vettünk a közös ebéden és ezzel indultunk hazafelé. Ez az út enekekben és vigadozásban telt.
A csoport nevében szeretnénk kifejezni köszönetünket Mikulyák László atyának, aki megszervezte számunkra ezt az élményekben gazdag kirándulást
Ugyanezen a napon a técsői egyházközség ifjúsági énekkara karácsonyi koncertet tartott Rahón és Kőrösmezőn István atya vezetésével.
Ministránsavatás Rahó-Zipserei-ban
(2009-12-20)
Templomaink dísze adventi időszakban a négy gyertyáról és fenyőágról ismert adventi koszorú. Hála Istennek, hogy az elmúlt években már nem csak templomainkban, hanem híveink otthonaiban is jelzi az adventi koszorú a karácsony közeledtét, a külsőségeken túl a belső, lelki készülődést is. Még nagyobb öröm, hogy egyre több egyházközségben gyűlnek össze advent első vasárnapját megelőző szombaton, kicsinyek és nagyok, fiatalok és idősek, hogy elkészítsék adventi koszorújukat, amely majd e bűnbánati időszak folyamán jelzi számukra az Üdvözítő születésének közeledtét.
Így volt ez idén, immáron második alkalommal, a rahói és a kőrösmezői egyházközségekben is. A délelőtti órákban fenyőágakkal, díszekkel, gyertyákkal felszerelkezve érkezte kicsinyek és nagyok, hogy közösen készíthessék el az advent jelképét. Rahón 60, Kőrösmezőn 20 szebbnél szebb, díszesebbnél díszesebb koszorú talált otthonra egyházközségeink hívő családjainak házaiban.
Rahón a plébánia udvarán egy2 méter
nagyságú adventi
koszorú lett elhelyezve, amely így már
nem csak templomunk, otthonaink, de
városunk
ékességévé
válik, és minden előtte elhaladó ember
számára jelzi a
virrasztó és imádságos
időszak beálltát. Ezt a szatmári
irgalmas nővérek és az
ifjúsági hittanosok által
készített óriás adventi
koszorút nyugodtan mondhatjuk
egyházmegyénk legnagyobb adventi
koszorújának. Bízunk benne, hogy
egyházközségünk
hívei is legalább ilyen nagy
buzgósággal készülnek
lelkiekben
karácsony szent ünnepére.

November 22-én, Krisztus Király ünnepén elsőáldozás volt a rahói Nepomuki Szent János templomban, mely gyermekeink számára igazi ajándékká és életük egyik legszebb napjává lett. A szentmise alatt nyolc gyermek életében először járult szentáldozáshoz.
Első hitoktatójuk Novák Irma volt; ő gyűjtötte össze a gyerekeket, Isten igéjére és a keresztény élet törvényeire tanította őket. Miután bizonyos okok miatt abba kellett hagynia ezt a munkát, melyet nagy örömmel és igyekezettel végzett, Slosszer Gizella vette át a gyerekeket, aki felkészítette őket az első gyónásra és áldozásra.
A szentmise alatt sok meglepetés és érdekes pillanat volt: a szülők megáldották gyermekeiket, saját könyörgések hangzottak el a hívek könyörgésében, és a gyermekek vitték az adományokat az oltárhoz felajánlás előtt.
Mi, szülők köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek ennek a csodálatos ünnepnek az előkészítésében és levezetésében, mely örökre szép emlékeket hagy gyermekeink szívében.
Nagyon köszönjük a hitoktatóknak, hogy szorgalmas és fáradságos munkával előkészítették a gyerekeket az elsőáldozásra. Külön köszönet Mikulyák László atyának, aki arra igyekezett felhívni a gyerekek figyelmét, hogy amikor áldozunk, maga Jézus jön a lelkünkbe, gyógyítja és megszenteli azt. Köszönjük a szatmári irgalmas nővéreknek is, hogy ünnepien feldíszítették a templomot, az ifjúsági énekkarnak pedig azt, hogy énekükkel ünnepi hangulatot teremtettek.
Minden elsőáldozó gyereknek azt kívánjuk: Isten áldjon meg benneteket! Igyekezzetek minél több jócselekedetet véghezvinni, és legyetek gyakran Isten házában, vegyétek magatokhoz Őt az Oltáriszentségben. Így életetek örömteli és mindig szép lesz.

A Szentlélek kiáradása a Tisza forrás vidékén
Bérmálás Rahón és Kõrösmezõn
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának ünnepén Felsõ-Tisza vidékre látogatott egyházmegyénk fõpásztora, Majnek Antal megyéspüspök. A délelõtti ünnepi szentmisén Rahón az apostolutód 30 fiatal és idõsebb hívõt részesített a Szentlélek hét ajándékában, kiszolgáltatva nekik a bérmálás szentségét. A szentmise elején a bérmálandók az oltár elé vonultak és egy-egy szál rózsát helyeztek el egy vázába. Majd ez evangélium után az egyházközség lelkipásztora, Mikulyák László atya bemutatta a fõpásztornak a bérmálandókat, elmondva róluk, hogy a szentség felvételére felkészültek, rendzseresen misére járó, vallásukat gyakorló hívõk. Püspök atya szentbeszédében arról beszélt, hogy a pünkösdi Léleknek emberi életeket átalakító ereje van, aki rádöbbent bennünket bûneinkre, és az öröm könnyeit fakassza szívünkben Isten irgalmasságának megtapasztalásakor. A kézrátétel és a Szentlélek-hívó imádság után a bérmálkozók, maguk mögött tudva bérmaszülõjük megerõsítését egyesével járultak az oltár elé, hogy az apostolutód által részesüljenek a Szentlélek ajándékaiban.
Kõrösmezõn szép napos idõ fogadta a fõpásztort a délutáni órákban. Az ünnepi bevonulást követõen a gyermekek köszöntötték egyházmegyéjük püspökét, majd az egyik bérmálandó egy Szentlelket hívó verset olvasott fel. A Püspök atya a tizenhárom bérmálandóhoz szólva arra bízatta õket, hogy igyekezzenek nagykorú keresztényekként a Szentlélek ajándékaival élni a világban. A szentséget a bérmálandók áhitattal fogadták, átélve ennek a pillnatnak egy életre szóló jelentõségét. A felajánlási körmenetben a fiatalok a megyéspüspök elé hozták az áldozatbemutatáshoz szükséges ostyát és bort, valamint az ezeket kifejezõ kerenyeret és szõlõt. A Miatyánk elimádkozása elõtt a megbérmáltak mind a szentélyben foglaltak helyett az oltár körül, hogy megtapasztalhassák Krisztus közelségét a kenyér és a bor színe alatt.
A szentmise mindkét egyházközségben a köszönetnyílvánítással és a fõpásztor áldásával zárult. Istennek legyen hála a megbérmált 43 immáron kereszténységükben is nagykorú krisztushívõért.
Rahói és kőrösmezői gyermekek hittantábora Bustyaházán
Június 29 és július 4 között a rahói és kőrösmezői egyházközség hittanosai Mikulyák László atyánk vezetésével Bustyaházán megtartott hittantáborban vettünk részt.
A gyerekek különböző programokban részesültek. Minden este tábortűz mellett bibliai színdarabot adtak elő a részvevők, ily módon felelevenítették a hittanórákon tanultakat.
Testi felfrissülésként szolgáltak a Talabor folyón való üdülés, különböző vetélkedők, játékok.
Lelki erőt a reggeli, valamint az esti imaórákból meríthettek a gyerekek. Ezenkívül mindennap részt vettünk a szentmise áldozatban, amelyre a gyerekek szorgalmasan készültek az énekkel és olvasással.
Szombat reggel, mielőtt hazaindultunk volna, László atya a táborozókat egy-egy apró meglepetéssel ajándékozott meg.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki plébános atyánknak a csodálatos táborozásért, valamint támogatóinknak az anyagi segítségért, és nagyon reméljük, hogy jövőre is együtt táborozhatunk.
Primavera koncert templomunkban
Karácsony
örömhírét
hoztuk nektek
A
rahói és técsői
plébániák
ajándékcseréje KarácsonykorElső megállási pontunk Técső volt, ahol először ifjúsági szentmisén vettünk részt, utána meg előadtuk a kis Jézus születésének a történetét. A második megállásunk Visken volt, ahol a templomban szintén eljátszottuk ezt a szindarabot. Mind a két helyen szeretettel fogadtak, nagy tapssal és köszönettel jutalmaztak minket, sőt Técsőn még ajándékot is kaptunk.
Ezzel a pásztorjátékkal szerettük volna feleleveniteni az emberek tudatában azt, hogy a kis Jézus minden évben újból és újból megszületik a világra, persze most már nem a betlehemi istállóban, hanem a mi szivünkben, és ezáltal szeretetet és békét hozz az emberek szivébe és az életükbe.
Az előadások után egy rövid sajáni séta következett, ahol lezajlott fiúk-lányok hógolyó csata, majd az egyik técsői étteremben részt vettünk a közös ebéden és ezzel indultunk hazafelé. Ez az út enekekben és vigadozásban telt.
A csoport nevében szeretnénk kifejezni köszönetünket Mikulyák László atyának, aki megszervezte számunkra ezt az élményekben gazdag kirándulást
Ugyanezen a napon a técsői egyházközség ifjúsági énekkara karácsonyi koncertet tartott Rahón és Kőrösmezőn István atya vezetésével.
Melnicsuk Veronika,
Rahó
Ministránsavatás Rahó-Zipserei-ban
(2009-12-20)
Bensőséges eseményre került
sor a karácsonyi ünnepek előtt Rahón, a
zipserei római katolikus kistemplomban.
Mikulyák László
plébános három fiúgyermeket
avatott ministránssá az ünnepi
szentmise keretében, akik egy hónappal előtte
lettek elsőáldozók. A jelöltek
először ígéretet tettek, hogy
hűségesen fogják szolgálni az
Oltárt, majd pedig
az idősebb ministránsok segítettek
felölteni a László atya által
megáldott
ministránsruhát.
Ilyen ünnepélyes esemény első alkalommal történt a városban. A ministránsok nagy örömmel várják a szentmiséket, hogy szolgáljanak az Úr oltára mellett.
A hívek, különösen a gyerekek, a szülők és a nagyszülők hálásak László atyának a megható ünnepségért és fáradhatatlan munkájáért.

Nyejzsmák Emma
az egyik nagymama
az egyik nagymama
Egyházmegyénk
legnagyobb adventi koszorúja Rahón
Templomaink dísze adventi időszakban a négy gyertyáról és fenyőágról ismert adventi koszorú. Hála Istennek, hogy az elmúlt években már nem csak templomainkban, hanem híveink otthonaiban is jelzi az adventi koszorú a karácsony közeledtét, a külsőségeken túl a belső, lelki készülődést is. Még nagyobb öröm, hogy egyre több egyházközségben gyűlnek össze advent első vasárnapját megelőző szombaton, kicsinyek és nagyok, fiatalok és idősek, hogy elkészítsék adventi koszorújukat, amely majd e bűnbánati időszak folyamán jelzi számukra az Üdvözítő születésének közeledtét.
Így volt ez idén, immáron második alkalommal, a rahói és a kőrösmezői egyházközségekben is. A délelőtti órákban fenyőágakkal, díszekkel, gyertyákkal felszerelkezve érkezte kicsinyek és nagyok, hogy közösen készíthessék el az advent jelképét. Rahón 60, Kőrösmezőn 20 szebbnél szebb, díszesebbnél díszesebb koszorú talált otthonra egyházközségeink hívő családjainak házaiban.
Rahón a plébánia udvarán egy
Rahói
római katolikus plébánia

Az
elsőáldozás ünnepe Rahón
Krisztus Király vasárnapján
(2009-11-22)
(2009-11-22)
November 22-én, Krisztus Király ünnepén elsőáldozás volt a rahói Nepomuki Szent János templomban, mely gyermekeink számára igazi ajándékká és életük egyik legszebb napjává lett. A szentmise alatt nyolc gyermek életében először járult szentáldozáshoz.
Első hitoktatójuk Novák Irma volt; ő gyűjtötte össze a gyerekeket, Isten igéjére és a keresztény élet törvényeire tanította őket. Miután bizonyos okok miatt abba kellett hagynia ezt a munkát, melyet nagy örömmel és igyekezettel végzett, Slosszer Gizella vette át a gyerekeket, aki felkészítette őket az első gyónásra és áldozásra.
A szentmise alatt sok meglepetés és érdekes pillanat volt: a szülők megáldották gyermekeiket, saját könyörgések hangzottak el a hívek könyörgésében, és a gyermekek vitték az adományokat az oltárhoz felajánlás előtt.
Mi, szülők köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek ennek a csodálatos ünnepnek az előkészítésében és levezetésében, mely örökre szép emlékeket hagy gyermekeink szívében.
Nagyon köszönjük a hitoktatóknak, hogy szorgalmas és fáradságos munkával előkészítették a gyerekeket az elsőáldozásra. Külön köszönet Mikulyák László atyának, aki arra igyekezett felhívni a gyerekek figyelmét, hogy amikor áldozunk, maga Jézus jön a lelkünkbe, gyógyítja és megszenteli azt. Köszönjük a szatmári irgalmas nővéreknek is, hogy ünnepien feldíszítették a templomot, az ifjúsági énekkarnak pedig azt, hogy énekükkel ünnepi hangulatot teremtettek.
Minden elsőáldozó gyereknek azt kívánjuk: Isten áldjon meg benneteket! Igyekezzetek minél több jócselekedetet véghezvinni, és legyetek gyakran Isten házában, vegyétek magatokhoz Őt az Oltáriszentségben. Így életetek örömteli és mindig szép lesz.
Az
elsőáldozók szülei
![]() |
Keresztény
édesanyák összefogása
Rahón
Nagy
örömmel
gyûltek össze 2009. augusztus 27-én a
rahói
és zipserei egyházközségek
édesanyái és nagymamái a
plébániatemplomban, hiszen ezen a napon alakult
meg
városunkban a gyermekeikért
imádkozó
keresztény édesanyák Szent
Mónika
közössége. Összesen
hetvenkilencen jelentkeztek
arra, hogy ezentúl naponta egyénileg
és havonta
egyszer közösen akarnak imádkozni
gyermekeik
hitéért,
megtéréséért.Mikulyák László plébános meghívására a szentmise fõcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök úr volt. Püspök atya szentbeszédében kiemelte Szent Mónikának és Szent Ágostonnak azt az egységét, amelyet az édesanya könnyekkel szült imái, vallásossága szült meg. |
| A keresztény
édesanyákban, akik bizalommal
imádkoznak gyermekeikért meg kell legyen minden
emberi erõfeszítés,
amely gyermekeiket a jó úton tartja, de
ugyanakkor nem feledkezhetnek
meg arról sem, hogy az igazi eredményt csak is az
isteni gondviselés és
Isten túláradó kegyelme tudja
meghozni. „Nem szabad
kétségbeesnünk, ha
emberileg nézve úgy tûnik, hogy Isten
öt, tíz éve nem hallgatja meg
imánkat. Hinnünk kell abban, hogy Isten megadja,
amit kérünk és ami a
javunkra válik. Aki nem hisz abban, hogy Isten meghallgatja
õt, az
azonnal be is fejezheti imádságát
– mondta a Püspök atya. A szentbeszéd után Sloszer Gizella magyarul, Lemák Irén pedig ukrán nyelven imádkozták az egész közösség nevében az édesanyák napi imáját. A szentmise felajánlásában az együtt imádkozó hívek az oltárra helyezték minden kérésünket, fájdalmaikat, könnyeiket, amelyeket gyermekeik hitének megõrzéséért, sok esetben megtérésükért hoztak Isten elé. Az áldás elõtt Püspök atya a gyermekekhez fordulva megjegyezte, hogy a tanév folyamán meg szeretné látogatni õket is, és bátorítani arra, hogy kövessék szüleik jópéldáját, legyenek engedelmesek, és viszonozzák saját szeretetükkel azt amit tõlük kapnak. A szentmise áldással és Szent Mónikához szóló énekkel zárult. Nagy öröm számunkra, hogy az egyházmegyében másodikként alakult meg ez a közösség, itt Európa Szívében, Rahón, és bízunk benne, a rahói és zipserei édesanyák kitartó és állhatatos imája megszüli a maga gyümölcsét, és ezáltal egyházközségünk jövõjének és virágzásának zálogává válik. |
|
A Szentlélek kiáradása a Tisza forrás vidékén
Bérmálás Rahón és Kõrösmezõn
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának ünnepén Felsõ-Tisza vidékre látogatott egyházmegyénk fõpásztora, Majnek Antal megyéspüspök. A délelõtti ünnepi szentmisén Rahón az apostolutód 30 fiatal és idõsebb hívõt részesített a Szentlélek hét ajándékában, kiszolgáltatva nekik a bérmálás szentségét. A szentmise elején a bérmálandók az oltár elé vonultak és egy-egy szál rózsát helyeztek el egy vázába. Majd ez evangélium után az egyházközség lelkipásztora, Mikulyák László atya bemutatta a fõpásztornak a bérmálandókat, elmondva róluk, hogy a szentség felvételére felkészültek, rendzseresen misére járó, vallásukat gyakorló hívõk. Püspök atya szentbeszédében arról beszélt, hogy a pünkösdi Léleknek emberi életeket átalakító ereje van, aki rádöbbent bennünket bûneinkre, és az öröm könnyeit fakassza szívünkben Isten irgalmasságának megtapasztalásakor. A kézrátétel és a Szentlélek-hívó imádság után a bérmálkozók, maguk mögött tudva bérmaszülõjük megerõsítését egyesével járultak az oltár elé, hogy az apostolutód által részesüljenek a Szentlélek ajándékaiban.
Kõrösmezõn szép napos idõ fogadta a fõpásztort a délutáni órákban. Az ünnepi bevonulást követõen a gyermekek köszöntötték egyházmegyéjük püspökét, majd az egyik bérmálandó egy Szentlelket hívó verset olvasott fel. A Püspök atya a tizenhárom bérmálandóhoz szólva arra bízatta õket, hogy igyekezzenek nagykorú keresztényekként a Szentlélek ajándékaival élni a világban. A szentséget a bérmálandók áhitattal fogadták, átélve ennek a pillnatnak egy életre szóló jelentõségét. A felajánlási körmenetben a fiatalok a megyéspüspök elé hozták az áldozatbemutatáshoz szükséges ostyát és bort, valamint az ezeket kifejezõ kerenyeret és szõlõt. A Miatyánk elimádkozása elõtt a megbérmáltak mind a szentélyben foglaltak helyett az oltár körül, hogy megtapasztalhassák Krisztus közelségét a kenyér és a bor színe alatt.
A szentmise mindkét egyházközségben a köszönetnyílvánítással és a fõpásztor áldásával zárult. Istennek legyen hála a megbérmált 43 immáron kereszténységükben is nagykorú krisztushívõért.
Rahói és kőrösmezői gyermekek hittantábora Bustyaházán
Június 29 és július 4 között a rahói és kőrösmezői egyházközség hittanosai Mikulyák László atyánk vezetésével Bustyaházán megtartott hittantáborban vettünk részt.
A gyerekek különböző programokban részesültek. Minden este tábortűz mellett bibliai színdarabot adtak elő a részvevők, ily módon felelevenítették a hittanórákon tanultakat.
Testi felfrissülésként szolgáltak a Talabor folyón való üdülés, különböző vetélkedők, játékok.
Lelki erőt a reggeli, valamint az esti imaórákból meríthettek a gyerekek. Ezenkívül mindennap részt vettünk a szentmise áldozatban, amelyre a gyerekek szorgalmasan készültek az énekkel és olvasással.
Szombat reggel, mielőtt hazaindultunk volna, László atya a táborozókat egy-egy apró meglepetéssel ajándékozott meg.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki plébános atyánknak a csodálatos táborozásért, valamint támogatóinknak az anyagi segítségért, és nagyon reméljük, hogy jövőre is együtt táborozhatunk.
Milcsevics
Mária
Hitoktató, Kőrösmező
Hitoktató, Kőrösmező
Primavera koncert templomunkban
Pünkösdvasárnap
vigíliáján a budapesti Szerb Antal
Gimnázium Primavera Kamarakórusa adott
ünnepi koncertett. A kórus
mûvészeti vezetõje Nitkulinecz Zsanett,
nagy hozzáértéssel és
átéléssel vezette a konceretet.
Akik eljöttek ezen az esõs késõi órán templomunkba, azok szép élményben részesültek, amely - mégha pillanatokra is - de kiragadott minket a hétköznapok szürkeségébõl, rohanásából, és igazi felemelõ lelkiélményt adott mindnyájunknak.

rahói plébániatemplom
festése
A
Rahói Nepomuki Szent János Római
Katolikus
Egyházközség 2010-ben ünnepli a
plébánia
lapításának 200. és
a templom felépülésének 185.
évfordulóját. Erre az alaklomra a
rahói
egyházközség jubileumi év
keretében
készül. A plébánia
képviselõtestülete úgy
döntött,
hogy a lelki készülõdés
mellett a templom is
új külsõt kap. A templomot 1822-25
között
építették. Az közel
két
évszázad alatt többször is
szépítették
kívülrõl és
belülrõl. Belsõ festés
legutóbb
2004-05-ben volt. Mára
idõszerûvé
vált a külsõ festés is.
A rahói hívek adakozásnak köszönhetõen 2009. Április végén megkezdõdött a templom külsõ javítása és festése, hiszen az elmúlt évszázadokban a vakolat sok helyen elmállott vagy megrepedezett. A nevetlenfalui négyfõs csapat alpinista módszerrel, kötélen függve kezdte meg a javítás és festési munkálatokat.
Hála Istennek jó idõjárást kaptunk, és így a május 16-ai búcsúra elkészült templomunk külsõ frissítése. A városvezetésnek köszönhetõen a templom az esti órákban is nagyon szépen ki van világítva, amit csak emel a tavaly õsszel felújított toronyóra-szerkezet, amely negyedóránkénti ütésével jelzi az idõ múlását.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik anyagilag támogatták templomunk külsõ javítását, festését, szépítését. Immáron megújult templomunk hirdeti a városnak és a világnak, hogy a rahói római katolikusok immáron 200 éve Európa Szívében vannak, és meg is akarnak maradni katolikusnak és magyarnak.

tovább a régebbi eseményekhez